Családi ebéd

 

Az elegáns étterem egy kisebb termének gyönyörűen megterített asztalánál nyolc személy foglal helyet. Két idősebb és két fiatalabb házaspár. Vidáman beszélgetnek, nevetnek, meg-megérintik egymást.

- Még jó, hogy nem üzemi konyha! – szólal meg az egyik idősebb férfi. Mokány, testes ember, vöröslő arccal, izzadt koponyáján pár szál ősz tincs. Barna nadrágja ódivatú, kötött pulóvere alól kilátszik az ing nyaka. A többiek értetlenül néznek rá. Ő somolyogva folytatja – Tudjátok miért? Na, mit adnak az üzemi konyhán, mit lehet ott enni? Koszt! Hahaha! – nagy, munkától kérges kezeivel a térdét csapkodja - Értitek? Koszt!

A másik idősebb férfi öblösen felnevet:

- Nahát! Az én druszámnak micsoda humora van! Erre inni kell! – felemeli jobb kezét, méretre szabott öltönye alól elővillan hófehér ingének kézelője és megcsillan benne egy antik mandzsettagomb. Nem néz hátra, csak szépen manikűrözött kezével csettint –Óber!

- Igen, uram! – terem ott azonnal a főpincér.

- Pezsgőt mindenkinek!

- Igenis, uram! – hajol meg az alkalmazott.

családi ebéd 8.jpg

- Az én Pistámnak mindig is nagyon jó humora volt – néz a többiekre az egyik idősebb nő. Kerekded, alacsonyabb asszony, ruhája divatjamúlt, s láthatóan kissé kihízta már. Ősz haja rövidre vágva, szemei alatt petyhüdten ülő táskák, arcára mély ráncokat rajzolt az idő.

- Jaj, Margitkám – néz rá a mellette ülő asszony, kinek megjelenése éles kontrasztban áll az övével. Fekete selyemblúza gyönyörű darab, hófehér nadrágja karcsú alakjára simul, láttatni engedi vékony bokáját, lábán gyönyörű körömcipő. Fülében, nyakán, csuklóján gyémántok szikráznak, öt ujján visel gyűrűt. Haja frissen ondolált, szép szőkére festve, sminkje tökéletes, arca kissé szoborszerű – Jól mentél férjhez. Mi lehet fontosabb, minthogy egy férfinak jó humora legyen?

- Nahát és az én humorom smafu? – hangzik fel egy öblös hang.

- István – néz rá az elegáns asszony az asztalfőn ülő férfira – téged az eszedért szeretünk.

- Az én bölcs feleségem – mondja az elegáns férfi és mindannyian nevetnek.

- Kislányom – fordul az előkelő hölgy a balján ülő fiatal nő felé –Már akartam mondani, milyen elbűvölő ez a kis ruhád! A színe… meg kell hagyni, egyedi! Én nem mernék ilyet felvenni, de neked fantasztikusan jól áll! Az én koromban persze… Ah, de ne is hallgass rám, egy bolond vénasszony vagyok, aki irigyli menye sugárzó fiatalságát.

- Anna – nevet rá a fiatal nő – hiszen te gyönyörű vagy. Pont mondtam Gábornak a napokban, hogy ha annyi idősen úgy fogok kinézni, mint te, minden nap örömtáncot fogok járni.

- Már megérte, hogy a fiam elvett feleségül – nevet rá az asszony – Nagyon jó nevelés Margitom, büszke lehetsz a lányodra! Izabella nagyszerű teremtés! – fordul a jobbján ülő nő felé.

- Köszönöm Annám – mondja sugárzó arccal a másik nő – igyekszik az ember. És nekünk se lehet egy szavunk se, ugye apjuk? – néz a másik oldalán ülő férje felé – Gábornál jobb vejet nem is kívánhattunk volna.

- Látod – hajol Izabella füléhez egészen közel a balján ülő, magas, sötét hajú, férfi –, mondtam, hogy anyám mennyire szeret téged!

Izabella nem felel. Enyhén égnek emeli a szemeit és közben folyamatosan mosolyog.

- Tudjátok, hogy négy hét múlva anya fogadást ad, ugye? – néz Gáborra és Izabellára a velük szemben ülő teltkarcsú nő. Miközben beszél, hatalmas keblei hullámzanak a ruha mély dekoltázsában. Hosszú barna haja szép loknikba rendezve, sminkje bár eltúlzott, valahogy mégis illik hozzá.

- Persze nővérkém, hogyan is felejthetnénk el – vigyorog rá Gábor.

- Akkor eljössz velem jövő héten vásárolni, Iza? – néz sógornőjére Gábor nővére – Vennünk kell valamit, ami megfelel az alkalomra.

- Nem is tudom… Elég elfoglalt leszek jövő héten és… - kezdi Iza.

- Izám! Laura nem fog nemet elfogadni! – mondja nevetve Gábor a feleségének.

- Az öcsémnek igaza van – mosolyog Laura – egész egyszerűen muszáj eljönnöd velem! Láttam egy Veronese zöld ruhát abban az egyedi tervezésű ruhákat kínáló szalonban. Menne a szemed színéhez.

- Veronese zöld? – néz rá Iza a pohara felett.

- Ó jaj – legyint Laura – mindig elfeledem, hogy te nem vagy olyan nagy festészet rajongó, mint mi. Paolo Veronese itáliai festő. Az ő képein gyakori szín. Majd megmutatom. Melyik nap menjünk? Időpontot kell kérnem hozzájuk. Oda nem mehetünk be csak úgy. Be kell jelentkezni előre.

- Hívj fel holnap és megbeszéljük – mondja Izabella.

- Nagyszerű – csapja össze hosszú vörös körmű kezeit Laura – alig várom!

- Én is! – nevet rá Izabella.

- Annyira sajnálom, hogy Vera nem tudott jönni! Úgy szerettem volna találkozni vele!

- Ő is nagyon sajnálja, hogy nem lehet itt – mondja Iza – Az az igazság, hogy az én kishúgom… - de nem tudja folytatni, mert az édesanyja közbeszól:

- Kislányom - fordul Margit a lánya felé – mikor leszek már nagymama?

- Ó – pirul el Iza – már gondolkodunk rajta, de…

- Jaj, Izabellám! – fogja meg a kezét az anyósa – Mi nagyobb vágyunk lehetne, mint nagyszülőnek lenni? Két ilyen szép embernek gyönyörű gyerekei lesznek. De még fiatalok vagytok. Éljetek előbb egy kicsit.

- Mi is pont erre gondoltunk – mondja Iza.

- Nem csak szép vagy kislányom, hanem nagyon bölcs is. Szerencsés az én kisfiam – mosolyog rá Anna.

A fehérkesztyűs pincér épp int a kisegítő felszolgálónak, hogy szedje le az asztalt, majd odafordul az asztalfőn ülő, elegáns, testes férfihoz:

- Uram, Armand de Brignac-ot vagy DomPerignon-t parancsol?

- DomPerignon-t! -feleli a férfi, de közben rá sem néz az alkalmazottra. A főpincér meghajol, majd csendben távozik.

Közben megjelenik két felszolgáló, poharakat, evőeszközöket tesznek az asztalra.

- Gyönyörű ez a teríték! – nézegeti Margit az asztalon elhelyezett dolgokat.

- Tudjátok, ki terít meg az állatóvodában? – kérdezi hangosan a férje – A naposcsibe! Értitek, a napos csibe! Hahaha! – térdét csapkodva nevet a saját viccén.

- Jaj, Pista! – ütögeti meg játékosan a karját, felesége, Margit, miközben kuncog. A többiek udvariasan vele nevetnek.

- Fantasztikus ez a hely! Látszik milyen szeretettel, gondosan választottad ki! – fordul Izabella az anyósa felé.

- Köszönöm, Izabellám! – szorítja meg kedvesen az idősebb nő a menye kezét – Be kell vallanom, a helyet István választotta – néz a férjére – Úgy gondolta, hogy egy családi ebédhez sokkal jobban illik egy kicsit intimebb helyszín. Sajnálom, hogy a húgod nem tudott eljönni. Olyan édes kis teremtés!

- Vera már hónapokkal ezelőtt lefoglalta ezt az utazást, de ő is nagyon sajnálja, hogy nem lehet itt! – feleli mosolyogva Iza.

Megérkezik a főpincér a pezsgővel. Néhány perc múlva mindenki kezében ott a gyöngyöző ital. István feláll, megkocogtatja a poharát. Minden szem rászegeződik.

- Kedvesek! Köszönöm nektek ezt a csodálatos napot! Mi lehetne nagyobb öröm számomra, mint a családommal ünnepelni! A világ legfontosabb dolga a család és én nagyon szerencsés ember vagyok. Van egy gyönyörű és okos lányom Laura – int a lánya felé -, aki remekül ment férjhez, hiszen ott ül mellette a kedvenc vejem – néz a Laura mellett ülő magas, karcsú, olaszos férfira, miközben a többiek halkan nevetnek – Van egy nagyszerű fiam, Gábor – néz a fiára – a büszkeségem! Mellette ül az én elbűvölően szép és kedves menyem. Úgy szeretlek Izám, mint a saját lányomat – emeli felé a poharát – Itt vannak a nászaim, Margitkám és a nagyszerű humorú Pista. Soha jobb nászokat nem kívánhatnék magamnak! – rájuk mosolyog, odaint a poharával – Annám! – néz a feleségére – Az én gyönyörű, csodálatos feleségem, akiről csak szuperlatívuszokban tudok nyilatkozni. Köszönöm nektek! Egészségetekre!

Mindenki feláll, koccintanak, összeölelkeznek, nevetés hangja csendül.

- Óber – kiáltja el magát István – jöhet a desszert!

 

***

Egy órával korábban:

 

Gábor és Iza beülnek a kocsiba, a férfi indít, indexel, besorol a forgalomba. Iza lehajtja a tükröt maga előtt és a sminkjét vizsgálja. Ölébe veszi a táskáját, megkeresi benne a szájfényt, az ajkára keni.

- Remélem - szólal meg a férfi –, mondtad anyádéknak, hogy ez nagyon puccos hely, szép ruhába jöjjenek.

A nő indulatosan visszahajtja a tükröt, amely hangos csattanással állapodik meg a helyén, majd oldalra fordulva a férfira néz:

- Ezt mégis, hogy érted?

- Ahogy mondom. Ez egy rendkívül elegáns étterem.

- Már most utálom az egészet! – fakad ki Iza – A szüleim tisztességes, egyszerű, kispénzű, dolgos emberek. Nincs Gucci és Armani, meg méretre szabott cuccuk, mint egyeseknek – az utolsó szót gúnyosan köpi, majd úgy folytatja –, mégis biztos vagyok benne, a legszebb ruhájukban jönnek! Persze abban is éppen ennyire biztos vagyok, hogy a te kifinomult, művelt, gazdag és előkelő szüleidhez képest toprongyosnak fognak látszani! Mindemellett legalább az én anyám kedves asszony!

- Ezzel most mire célzol? – fordítja oldalra a fejét a férfi.

- Nem célzok semmire! – görbül le a nő szája széle.

- Iza, Anyám nagyon is kedvel téged – mondja enyhébb hangon a férfi.

- Kedvel?! – kérdezi hangját felemelve a nő – Amikor azt mondja - affektáló hangon folytatja - „Jaj drágám igazán csinos kis ruha, de a mi köreinkben nem illendő ilyen rövid szoknyát felvenni”? Vagy akkor, amikor legutóbb az étteremben mindenki füle hallatára közölte velem: „Kedveském azt a villát a fő fogáshoz készítették ki, ez az előételes evőeszköz”, majd odafordult az asztaltársasághoz és közölte velük: „Az én drága menyem egy angyal és nem tehet róla, hogy másmilyen nevelésben részesült. Még jó, hogy én pont úgy szeretem, mintha a lányom volna és meg tudom tanítani mindenre”. Legalább száz ilyen példát tudok mondani! Majd elsüllyedtem szégyenemben! Szerinted ez a kedvesség?!

- Kicsi szívem, csak jót akar neked! Nem bántásnak szánja ezt. Szeret téged, hidd el.

- Akkor mondd meg neki, bánjon is velem úgy!

- Rendben, megmondom neki. Te meg cserébe kérd meg apádat, hogy az Istenért, hallgasson inkább! Mert én elfogadom, hogy egyszerű, tanulatlan ember, de az már nehezebben elviselhető, hogy azt a sok sületlenséget masszív öntudattal tolja. Vagy ha éppen nem a véleményét hangoztatja, akkor viccel. És a vicc szót dupla idézőjelben mondom! Ah! – emeli égnek a tekintetét.

- Mit képzelsz te, hogy ostobának nevezed az apámat?! – horkan fel a nő.

- Nem neveztem ostobának… Csak azt mondom, hogy tanulatlan és természetesen ezzel nincs semmi baj. A makacssága és a harsánysága azonban nehezen kezelhető. A viccei pedig… Ó, jaj!

- Mondod ezt te, akinek az apja olyan magasan hordja az orrát, hogy beleesik az eső! Olyan arrogánsan oktat ki mindenkit, mintha ő szarta volna a spanyolviaszt! Úgy viselkedik, mintha ő lenne a világ ura! Ráadásul olyan szavakat használ, amit az emberek egy ezreléke nem is ért! „Nézd komám, meg kell valljam, kissé aprehendálok, amiért erről a skandalumról…” és így tovább.

- Ennek akkor az az előnye megvan, hogy apád nem sértődhet meg, mert nem érti.

- Gábor! Hogy képzeled ezt, hogy sértegeted a szüleimet? A szüleim tényleg nagyon egyszerű emberek, tudtad ezt akkor is, mikor megkérted a kezem. Ugyanakkor nagyon kedvesek és szeretnek téged. Elfogadnak! Nem úgy, mint a te rokonaid engem. Soha az életben nem fognak se elfogadni se igazi családtagként kezelni.

- Ez nem igaz! Igenis befogadtak! A szüleim lányukként szeretnek!

- Befogadtak? Te komolyan így látod ezt? Állandóan kibaszott színházat játszunk! A felszínen kedveskedünk, de valójában… Ah! Oda szoktál figyelni, hogy bánik velem a nővéred és a férje? Mintha egy koszfolt lennék a tökéletes cipőjükön!

- Hogy mondhatsz ilyet? Laura még azt is felajánlja neked, hogy elmegy veled vásárolni!

- Fel ám! Mert attól tart, valami olyan cuccban jelenek meg, ami az ő köreikben ciki. Észrevetted már, micsoda dekoltázst villant mindig, amikor együtt vagyunk? Tudja, engem bánt, milyen aprók a melleim, ő meg direkt kipakolja a sajátját!

- Iza, drágám, én imádom a gyönyörű melleidet!

- Amúgy azt is észrevetted, hogy folyton csak festészetről beszélgetnek velem, amihez lövésem sincs, hozzá se tudok szólni, és olyan lesajnálón tudják mondani: „persze, téged nem érdekelnek úgy a művészetek, mint minket”.

- Ők legalább beszélgetnek veled – mondja lemondón Gábor. – A te húgod hozzám se szól. Sőt, tegyük hozzá, senkihez se. Eljön a borzalmas cuccaiban és képes három órát végig kussolni.

- Mi az, hogy borzalmas cuccok?! Egyedi ruhái vannak, maga tervezi.

- Nem is megy vele semmire…

- Most miért kell belekötni a húgomba? Nem árt senkinek.

- Nem is használ…

- Szállj le róla!

- Félelmetes. Mintha nem lenne ki mind a négy kereke…

- Jó, ebben van némi igazság. Kicsit fura – feleli Iza kissé nyugodtabb hangon.

- Neked is igazad van abban, hogy a nővérem és a férje totál sznobok.

- Már most gyomorgörcsöm van ettől az egész születésnapi ebédtől – mondja lemondó hangon a nő.

- Én se várom Bébi, hidd el…

 

***

Közben egy hatalmas ház nappalijában Anna ül a pamlagon. Úgy néz ki, mint egy szobor. Lábait elegánsan keresztbe teszi, fejét kissé felszegi és megszólal.

- Drágám, kevernél nekem egy martinit?

- Természetesen, Kedvesem – feleli a férje. Mozdulatai önhittséget és felsőbbrendűséget sugároznak, ahogy odanyújtja a kristálypoharat a nőnek.

- Szétmegy a fejem – szorítja szabad kezét a homlokához Anna– Azt hiszem, ostobaság volt ennek az egész ebédnek a gondolata is! Izabella szülei vállalhatatlanok! Margit egy értelmes mondatot nem tud elmondani! Pista vicceitől frászt kapok… és, ahogy törvénytelenül hahotázik rajta, az mindennek az alja! Én ezt nem fogom kibírni!

- Drágám- ül le az asszony mellé a férje, majd megcsókolja a nő kezét – egy évben kétszer kibírjuk őket. Hozzáteszem, igazad van! Pont ezért, kértem egy külön termet az étteremben, így nem kell velük nyilvánosan mutatkoznunk.

- Milyen bölcs ember az én férjem – mosolyog rá az asszony, majd nagyot kortyol a martinijéből.

Egy darabig hallgatnak, az asszony kifelé bámul az ablakon, a férfi elővesz egy szivart, készül meggyújtani.

- István! – emeli rá haragos tekintetét az asszony – Kértem már, hogy ne dohányozz a szalonban!

A férfi lemondóan elteszi a szivart a mellényzsebébe, s közben így szól:

- Nem mondom, Margit buta, mint a sár, Pista vicceitől idegzsábát kap az ember, de számomra a legnehezebb a vejem sunyi képét nézegetni!

- Én se állhatom! Szerintem csak a pénzéért vette el Laurát. A lányunknak is csak annyi esze van, mint egy molylepkének! Komolyan mondom, mit csináltunk mi rosszul, hogy ezt érdemeljük? Lehet, hogy te Richárd miatt aggódsz, de szerintem a fiúnk választása aggasztóbb! Most mondd meg - folytatja az asszony –, hogy vehette el Izabellát? Hogy tehette ezt velünk?

- Izabella egész aranyos kislány.

- Drágám! Aranyos. Persze. Kétség sem fér hozzá. Aranyos kis barátnő. Ideig-óráig, kalandnak. De az ilyet nem vesszük feleségül! Miért nem tudott a mi társadalmi rétegünkből, magához illő feleséget választani?

A férfi nem válaszol.

- Te vagy az apja! – folytatja az asszony – Neked kellett volna megakadályoznod ezt az egészet! Komolyan mondom, szégyen!

- Ugyan, Kedvesem – simogatja meg a felesége kezét a férfi – a szerelem dolgába nem igen lehet beleavatkozni. Amit lehetett, megtettem. Van házassági szerződés. Nem hiszem, hogy sokáig fog ez tartani…

- A válás is szégyen! – újra kortyol az italából, a poharat leteszi a kis asztalra, hátradől, aztán a gondolataiba mélyed.

- Nézd Annám, van nekem erre más ötletem is. Meg fogom oldani – mondja a férfi.

Az asszony ránéz, kissé felvonja a szemöldökét.

Anna és István.jpg

- Már dolgoznak rajta az embereim. Bízd ezt rám – teszi még hozzá István, mire az asszony szája mosolyra húzódik.

– Hm – kezdi – akkor ez két jó hír mára. A másik, hogy legalább Iza borzalmas húga nem jön. A hideg futkos a hátamon attól a lánytól – rázkódik össze az asszony.

- Valóban elég csodabogár egy teremtés…

- Tudod, azon aggódom, hogy Izabella nehogy terhes maradjon! Egyfelől félek, hogy retardált lenne a gyerek. Nézd csak meg a rokonságát! A szülei ostobák, műveletlenek, a húgának pedig szerintem nincs ki mind a négy kereke. Másfelől, ha gyerek is van, még nehezebb lenne megszabadulni tőle. Jaj, Istenem! – arcát a kezébe temeti. – Hogy tehette ezt velünk Gábor?

- Kedvesem – fogja meg a kezét a férfi – gyere, indulnunk kell. Játszd el szépen a szereped, ahogy illik, a többit meg bízd rám!

 

***

Ez idő alatt Margit és Pista már egy órája ülnek csendben, a vonaton.

- Már csak három megálló– mondja Pista.

- Kár – feleli csendesen az asszony.

- Az – rágcsál egy fogpiszkálót a férfi.

Megint hallgatnak egy darabig. Jó húsz perccel később Margit szólal meg:

- Nem akarok velük lenni.

- Majd én jól megmondom nekik anyjuk, ha megint csúful kekeckednek velünk! 

- Abból csak megint baj volna! A jány akkor megint ríni fog – néz rá kétségbeesetten az asszony.

- Jól van, na. Akkor majd a humorommal leszerelem őket!  – szegi fel a fejét a férfi.

- Nagyon puccos népek. Nem illünk mi oda – mondja az asszony –, lenéznek bennünk’!

- Többet érünk pedig mink, mint azok mind együtt! Szépen kistafíroztuk a jányt, ezek meg kizárták. Nem értem, minek kellett neki pont ez a fiú! Ott volt az a snájdig Jenő gyerek. Ahhoz kellett volna hozzámennie! Rendes, tisztességes autószerelő!

Az asszony nagyot sóhajt, kitekint a vonat koszos ablakán.

- Ne sóhajtozz, anyjuk! A te dolgod lett volna beszélni a fejével!

Megint hallgatnak egy darabig.

Pista és Margit.jpeg

- Ott lesz Laura meg az a fura nevük ura is? – néz a férfi az asszonyra.

A nő égnek emeli a szemét, aztán bólint.

- Na, már csak ez hiányzott! – sóhajt nagyot a férfi –A kicicomázott csöcsike, meg a férje, aki úgy néz ki, mintha a borjú nyalta volna le a haját.

- Nem bírják az én idegeim ezt Pista!Már attól rosszul vagyok, ha rágondolok! És mindenki olyan… nem is tudom. Fura. Mintha…

- Aha – mondja Pista – mint az a színdarab, ami múltkor volt a kultúrházba…

- Valahogy úgy… - mondja Margit.

Nem is szólnak többet, amíg leszállnak vonatról.

 

***

 

Az elegáns lakás nappalijában Laura az egész alakos tükör előtt áll. Teltkarcsú alakján térd alá érő, szűk ruha feszül, a mély dekoltázsban minden lélegzetvételnél még jobban előbukkannak a mellei.

- Gyönyörű vagy Laurám! – lép mögé a férje és belecsókol a nyakába – És a kedvenceim – simít végig a dekoltázsán.

- Ha a kedvenceidről megint elsüt egy disznó viccet Iza apja, amelyen aztán úgy röhög, mint egy hiéna, én esküszöm, sikítani fogok! Sőt! Ha bármilyen viccet – rajzol idézőjelet a levegőbe az ujjaival – mond, egyszerűen befogom majd a fülem, ordítok és toporzékolok!

A férfi felnevet, majd vidám hangon így szól:

- Már előre látom, milyen izgalmas ebéd lesz ez!

A nő megpördül a tükör előtt:

- Izgalmas? Szerintem katasztrófa! Iza borzalmas! Műveletlen! Fogalma sincs egyetlen festőről, zeneszerzőről, vagy költőről se! A divathoz nem ért! Pocsék az ízlése a ruhák terén. Amikor beszélgetni próbálok vele, azt hiszi, hogy a Riva egy folyó, a Xibithionist meg egy festészeti irányzat! Sose látott még yachtot? Azt hitte, Archipenko valami sportoló! Agyrém! Gábor legalább művelhetné kicsit, ha már behozta a családba. Komolyan! Nem is értem az öcsémet! Mit eszik ezen a nőn? Oké, hogy jár vele, de hogy feleségül is vette?

- Légy már nagyvonalúbb, Kedvesem – mosolyog rá a férfi – Nem lehet mindenki olyan elbűvölően okos és gyönyörű, mint az én kis feleségem. Nem járhatott mindenki svájci magániskolába.

- Még jó, hogy nem – húzza fel a nő az orrát – Viszont az öcsémnek lehetett volna annyi esze, hogy azok közül választ, akik igen! Nem tudom, amúgy mi a rosszabb – néz elgondolkodón maga elé az asszony -, az hogy az én szüleim is ott lesznek, vagy az, hogy Izabelláé?

- Cara – néz rá a férfi – évente néhány alkalommal kell találkozni a szüleiddel. Tőlük kapunk minden zsozsót. Légy kedves velük.

- Könnyű azt mondani! Nem téged tapogatott az apád gyerekkorodban! – feleli dühösen a nő.

- Gyere, adok neked valamit – mondja a férfi és kinyit egy kis szelencét. Elővesz három fehér tablettát, a tenyerére teszi, majd a nő felé nyújtja. Az asszony a kis pirulákért kap, a férfi közben tölt egy pohár bort és átadja neki – Na - folytatja a férfi –, mindjárt sokkal jobb lesz minden.

- Kész szerencse, hogy a te szüleid másik kontinensen laknak – mondja a nő, aztán bedobja a három gyógyszert a szájába, majd leöblíti a borral és leül a fotelbe.

A férfi mögé áll, finoman a nyakát masszírozza.

- Mindjárt minden sokkal jobb lesz Laurám – mondja.

- Iza szülei büdösek! Szerintem maximum hetente egyszer fürdenek. Pfuj! – mondja a nő – Remélem, mára esett az a heti egy. A húgától meg borsódzik a hátam! Azok a furcsa, bő, mintás ruhák és mindig van nála egy notesz vagy mi és abba írogat, firkál, de soha meg se szólal. Legalább ő nem jön ma, hála az égnek!

- Pár óra lesz az egész – mondja a férfi megnyugtató hangon –, gyorsan elrepül.

- Akkor induljunk! – áll fel Laura – Mondhatnám úgyis, függöny fel!