Helyettem

 

Kilépett a zuhany alól. Pillantása a tükörre tévedt. A látvány, mint mindig elborzasztotta. Lesoványodott testén lógott a szürkés bőr. Bal melle helyén jókora beforrt sebhely éktelenkedett, jobb melle deformáltan csüngött alá. Gyorsan maga köré tekerte a törölközőt. Nem csoda, hogy a férje nem tud rá többé nőként tekinteni – gondolta –, hiszen nem is az. A teste csak egy torzó a műtétek óta. Még belül is. Hiszen már a méhe sincs meg. Azt sem tudja, hogy mennyi ideje van hátra.

 

Két éve tünetmentes, de megmondták neki, igazán majd öt év múlva nyugodhat meg kicsit. Egyáltalán nem csoda, hogy a férje megutálta és nem tud hozzáérni. Ráadásul mennyi pénz elment a műtétre és a kezelésekre! Lehetne persze új melle. De költséges is és még egy műtétet ő már nem bír ki. Megtörölközött, felöltözött, majd a konyhába ment. A kis kétszobás lakás szépen volt berendezve. A férje szerette a szép dolgokat. Nem csoda, hogy őt már nem szereti. Az elején teljesen kétségbeesett, mert minden a férje tulajdona. A lakás, az autó, a kis nyaraló a Balatonon. Nagyon félt, hogy elhagyja, egyedül marad betegen a lányával és nem lesz hol lakniuk, nem tudja eltartani. Hiszen dolgozni sem tud. A férje világosan elmagyarázott mindent. És ő rettegett. Hónapokig. Mígnem a férje előállt a megoldással.

 

És… Megrázta a fejét. Nem akart erre gondolni. Bekapcsolta a rádiót, hogy a külső zaj elnyomja a fejében a gondolatokat, majd hozzálátott a házimunkához. Kettőkor elment a kislányáért az iskolába, aztán otthon tanult vele kicsit. Most harmadikos. Idén elkezdte lerontani a jegyeit. Ő nagyon igyekezett, sokat foglalkozott vele, de a kislány tanulmányi eredményei csak romlottak. Csendes volt és visszahúzódó. A tanítónő szerint aktívabbnak kellene lennie az órákon. A fiatal nő azt mondta, biztos az anyukája betegsége viseli meg, és ha nem lesz változás, talán az iskolapszichológus segíthet. Ő hevesen tiltakozott és igyekezett még többet foglalkozni vele. Egyelőre nem sok eredménnyel. A tanulás után mindketten a saját világukba zárkóztak. A kislány csendben játszott a babájával, ő szundikálni próbált. „Már egy hete nem történt semmi, úgyhogy ma biztosan…”- gondolta. Megrázta a fejét. Nem akart gondolkodni. „Heti tizenöt, húsz perc. Igazán el lehet felejteni, igazán ki lehet zárni és ki lehet bírni. Nem is olyan nagy ár, hogy fedél van a fejük felett és nem halnak éhen. Persze a…” Megrázta a fejét. Kényszerítette magát, hogy ne gondolkodjon.

Valószínű elaludt, mert kulcszörgésre ébredt. Felkelt, az előszobába ment. A férje épp a kabátját vette le. Köszönt, de nem nézett rá. Sosem néz rá. Nem csoda. Borzalmasan fest. A férfi a gyerekszobába lépett, arca felderült. Az ölébe ültette a kislányt, mesélt neki, közben meg-megpuszilgatta, megsimogatta az arcát, a haját, a hátát. A kislány csendben hallgatta, mígnem a mese véget ért.
- Még egyet - nézett esdeklőn az apjára.
- Nem-nem! Ideje megfürdeni - szólt a férfi. Ő összerázkódott.
- Nem akarok fürdeni… - felelt a vékony hangocska.
- Márpedig fürdeni muszáj!
- De én nem akarok!
- Vetkőzz le szépen és irány a fürdőszoba! - mondta határozott hangon a férje. A kislány pityeregni kezdett. - Öt perc múlva legyen a kádban! - vetette oda neki a gyerekszobából kifelé menet. Ő bement a kislányhoz, megölelte. A kislány a karjaiba bújt, ő meg halk hangon beszélni kezdett hozzá.
- Gyere kicsikém, levetkőzünk szépen és megfürdesz. Az egész csak tíz perc lesz és akkor a papa is megnyugszik, aztán rendben lesz minden. Muszáj szót fogadni, tudod. Ha nem fogadsz szót, a papa elzavar minket és akkor nem lesz hol lakni, nem lesz mit enni.
- De én nem akarok! - sírta el magát a kislány. Magához ölelte a törékeny kis testét.
- Nincs semmi baj. Légy jó kislány. Fogadj szót a papának. Akkor a mama is jobban lesz. Segíts nekem. Kérlek, Kincsem… Fogadj szót - miközben a fülébe duruzsolt, levetkőztette a kislányt, majd a fürdőbe mentek, vizet engedtek. A kislány beszállt kádba. Megjelent a férje. Köntösben volt.


- Hol van apuci kicsi lánya? Ó, jó kislány vagy! - mosolyodott el - Menj ki! - csattant fel, de közben nem nézett rá. Látta a rémületet a kislány tekintetében. Becsukta a szemét, kilépett az előszobába, halkan becsukta az ajtót. Még hallotta, ahogy a férje súlyos teste a fürdőkádba ereszkedik, majd a kislány szipogását. Kiment a konyhába. „Az egész mindössze negyedóra lesz” - gondolta - Nincs más megoldás… és a férje ereje teljében lévő férfi. Ha más nőhöz menne, őket kitenné. Akkor mi lenne velük? És a gyerekek úgyis mindent gyorsan elfejtenek...”  Felhangosította a rádiót, hogy ne kelljen hallania semmit és hozzáfogott a vacsorakészítéshez.

child-1152350_960_720.jpg