Nyaralás
Tegnap késő este érkeztek meg a kis hotelbe. Az utazás egy rémálom volt. Otthon feledték az útleveleket – vissza kellett menni értük, éppen hogy kiértek a repülőtérre időben. A becsekkolásnál kiderült, az egyik bőrönd két kilóval nehezebb, mint a megengedett. A férj kiabált, ki volt akadva, ő megmondta, ne pakolják úgy tele! Amúgy mégis mi szükség van egy hét nyaraláshoz ennyi cuccra?
Nekiláttak a nagyobb bőröndből átpakolni a kisebbe. A férj, akkor még jobban kiakadt - Mégis mi a fenének széldzseki a negyvenfokos tengerpartra?!
- Sose lehet tudni, nem romlik-e el az idő - felelte az asszony.
A férj csak égnek emelte a kezeit. Nem telt bele egy perc, meglátta a négy magas sarkú elegáns női cipőt és újfent kiborulni látszott:
- Nem bálba megyünk! Minek négy alkalmi cipő?
- Gondoltam, vacsorázni csak elmegyünk esténként… - felelete az asszony miközben a bőröndök mellett térdelt és próbálta átcsoportosítani a tartalmukat.
Végül a férj nagy méltatlankodásai közepette átrendezte a bőröndöket, újra sorba álltak, lemérették, rendben voltak. Futottak a kapuhoz. A gépre nem engedték felvinni a kézipoggyászt, mondván nem fér bele a szabvány méretbe. Hosszas huzavona után felárat kellett fizetniük és végül felvihették a kistáskát. A repülőút nem volt hosszú, csak kényelmetlen. A reptéri transzfer a hotelig több, mint másfél órát vett igénybe. A kisbuszt borzasztóan lehűtötték, majd megfagytak mire kiszálltak a szálloda bejárata előtt. A stúdió, amit béreltek kicsit kopottabb volt, mint a képeken és nem a tengerre nézett, ahogy ígérték, hanem az úszómedencére. Már nem volt sem kedvük, sem erejük reklamálni, beköltöztek hát, aztán kimerülten ágynak dőltek.
Reggel megkezdődik a nyaralás első napja. A feleség izgatottan bújik ki az ágyból, széthúzza a függönyöket:
- Ébredj hétalvó! – rázza meg finoman a férje vállát – Nyolc óra van. Menjünk, fedezzük fel a környéket.
- Mhmmm – jön a morgás a takaró alól – még olyan álmos vagyok.
- Nem azért jöttünk, hogy aludjunk, gyere már! Nézzük meg a tengert!
A férj álmosan felkászálódik, elvégzi a dolgát a fürdőszobában, majd mindketten felöltöznek és elindulnak.
- Vegyünk előbb valahol egy kávét – mondja a férfi.
- Szuper. Nézd, ott van egy kis kávézó! Milyen aranyos! A teraszáról látni a tengert! Menjünk oda!
Odasétálnak, leülnek, kávét rendelnek, majd hosszas tanakodás után két szendvicset is. Gyönyörködnek a látványban, elégedetten iszogatják a kávét, reggeliznek. Majdnem egy órát ücsörögnek a kávézóban, aztán kérik a számlát. Mikor a pincérnő eléjük teszi, a férfi felszisszen:
- Úristen! Húsz euró két kávéért meg két szendvicsért?! Ez rablás!
- Valóban nem kevés… - nézegeti a kis papírt a feleség is – Biztos, mivel tengerparti hely, ezért ilyen drága.
A férj bosszúsan fizet – nem ad borravalót. Méltatlankodik még egy sort, aztán elindulnak.
- Először is – mondja a férfi – keressünk egy boltot. Vegyünk néhány dolgot, mert én aztán nem vagyok hajlandó ennyit költeni kávéra, meg szendvicsre! Megvesszük a hozzávalókat, eszünk otthon! Ezért vettünk ki stúdiót! Tudunk magunknak kávét készíteni, meg ételt!
Elérnek a boltig, közben a feleség megállás nélkül csacsog. Először egy kedves kis boltra hívja fel a férj figyelmét, aztán egy fekete-fehér tarka kismacskára, egy balkonon pompázó virágkompozícióra, gyönyörű kövekre. A férj fáradtnak tűnik, gondolataiba merülve hümmög néha „Igen, igen” meg, „Aranyos” és talán az is elhangzik egyszer-egyszer, „Nahát”. Elérik a boltot, bemennek.
- Mit vegyünk, mit akarsz ma főzni? – kérdi a férfi.
- Főzni? – néz rá döbbenten az asszony.
- Hát valamit csak kell enni!
- Minden áldott nap főzök. Nem akarok a nyaralás alatt is főzőcskézni!
- Akkor ma együnk hideget - mondja a férj – holnap meg főzz olyat, ami eláll két napig. Így nem kell minden nap főznöd.
- Én egy nap sem akarok főzni! – fakad ki az asszony – Az év minden napján munka mellett ott a háztartás, mosás, vasalás, takarítás, főzés. A nyaralás alatt nem fogok főzni! Majd ma eszünk hideget, holnap meg elmegyünk étterembe. Elvégre nyaralunk.
- Elment az eszed? – néz rá döbbenten a férfi – Ilyen árak mellett nem fogunk étterembe menni!
- Akkor hideget eszünk egész héten! Végy, amit akarsz! Nekem mindegy! – azzal a nő kisétál a boltból. Leül egy kis padra, a tengert nézi, közben dohog magában. „Még, hogy a nyaralás alatt is főzzek?!”
Nem sokkal később megjelenik a férfi egy kis szatyorral. Visszaviszik a hotelbe, kipakolnak.
- Menjünk, derítsük fel a környéket! – mondja az asszony – Itt azt írják- lapozgat egy színes kiadványt -, hogy körülbelül húsz perc sétára van egy ókori amfiteátrum. Egész szép állapotban megmaradt. Utána meg…
- Magdi! – mordul rá a férj – Pihenni jöttünk! Nem órákat gyalogolni, meg több ezer éves köveket nézegetni a negyven fokban! Kimegyünk a tengerpartra, lefekszünk a homokon, megmártózunk, pihenünk. Ezért jöttünk. Pihenni!
- Azért, hogy a fövenyen heverjünk kimehettünk volna a parkba is! Én elhiszem, hogy te a munkád miatt állandóan jössz-mész, de én be vagyok zárva egy irodába, a többi időt meg otthon töltöm a négy fal közé zárva. Ha már ennyit utaztunk, szeretném megnézni a környéket, a nevezetességeket. Az is pihenés! Aktív pihenés.
- Hát akkor én passzívan akarok pihenni! Rendesen pihenni! Mint a mérgezett egér, rohangálok egész évben. A nyaralásom alatt csak heverni akarok!
Az asszony pityeregni kezd:
- Itt vagyunk ezen a gyönyörű helyen és csak veszekszünk. Bár el se jöttünk volna!
- Jaj, ne sírj már – karolja át a férje – Akkor legyen úgy, hogy ma pihenünk, holnap meg csámborgunk valamerre? Nos?
- Hát jó – mondja megenyhülve az asszony – összepakolom, amit viszünk a partra. Strandtáskát vesz elő, egy darabig el van foglalva az összekészítésével. Néhány perc múlva kijelenti – Indulhatunk.
- Te jó ég! – néz rá a férfi – mi van ebben a táskában? Mi a fenének ennyi cucc a tengerpartra? – megemeli – Ez baromi nehéz! Mit raktál bele? – nyitja szét a táska füleit.
- Csak a legszükségesebb holmikat – von vállat az asszony – strandtörölköző, sima törölköző, naptej, napernyő, papucs, víz…
- Ebben két naptej van!
- Az egyik az napozás utáni krém.
- Mi ez a cipőféle?
- Tengeri cipő, mi más lenne? – néz rá értetlenül az asszony – Most leltározunk, vagy indulunk végre?
A férfi felkapja a táskát, morog a súlya miatt, és hogy neki kell cipelni, de elindulnak.
Jó húsz perccel később érnek le a partra.
- Foglaljunk le egy napágyat! – néz körül az asszony
- Ki van írva, hogy 20 euró egy napra! Szóba sem jöhet! Nem fogjuk ilyesmire elpazarolni a pénzt! – mondja ingerülten a férj – Kifekszünk a homokra a rengeteg törölköző valamelyikére, amit egészen idáig cipeltettél velem!
A part részben homokos, ám apró kavicsok pettyezik. Leterítik a törölközőt, de gyorsan rájönnek, hogy borzasztó kényelmetlen és még annál is forróbb. Eldöntik, bemennek előbb a vízbe, lehűlnek, utána biztosan sokkal kellemesebb lesz. Jó darabig tanakodnak, mi legyen addig a holmijukkal, végül összecsomagolják, ráterítik az egyik törölközőt, otthagyják. A parton rengetegen vannak. Sétálnak egymás mellett, haladnak a víz felé.
- Béla! – csattan fel az asszony – Miért kell neked minden nőt stírölni? Komolyan! Majd kiguvad a szemed!
- Nem stírölök senkit! Megyek, közben nézek a szememmel.
- Ez nem igaz! Konkrétan bámulod őket! Az előbb, a bögyös kis barna láttán, épp csak el nem cseppent a nyálad. Gusztustalan!
- Mit szeretnél?! – emeli fel a hangját a férfi – Járjak tán csukott szemmel?!
- Nem, csak azt szeretném, ha normális ember módjára viselkednél, és nem bámulnád ilyen feltűnően a nőket!
Odaérnek a vízhez. Az asszony épp csak beledugja a lábát, majd azonnal hátrálni kezd, mondván neki a víz jéghideg, ő inkább visszamegy napozni. A férfi úgy dönt, úszik egyet.
Egy órával később mindketten a napon fekszenek.
- Kend be légy szíves a hátam – nyújtja át a naptejet az asszony a férjének.
A férfi ímmel-ámmal tapicskolja rá a krémet.
- Egy kicsit alaposabban, mert foltosra fogok barnulni – mondja a nő, miközben egyik kezével megemeli félhosszú haját.
- Nem kicsi rád ez a bikini? – kérdi a férj.
- Most ezzel meg mit akarsz mondani?! – néz rá a válla felett az asszony
- Semmit, csak itt teljesen bevág a bőrödbe. Olyan, mintha kicsi lenne!
- Na, nekem ebből elegem van! – szökken talpra a nő – Egészen eddig a nőket bámultad szájtátva, ami már önmagában is megalázó! Most meg lekövérezel?! Nézz magadra! Akkora hasad van, hogy megállna rajta a sörös korsó!
- Jaj Magdikám! – néz rá a férfi – dehogy úgy értettem én! Csak aggódtam, mert tényleg belevág ott és kipirosodott a bőröd. Nem volt mögötte semmi hátsó szándék, esküszöm! Na, gyere ide! Adj egy csókot! Elvégre nyaralunk. Ne veszekedjünk itt.
A nő kicsit duzzog még, de azért megcsókolja, aztán lehever a férfi mellé.
- Béla! Olyan meleg van. Együnk egy fagyit!
A férfi belegyezik, elindulnak a fagylaltos pult felé.
- Már megint kezded? – néz rá dühösen a felesége – Ne is tagadd! Kocsányon lóg a szemed! A kis szőke baba után még meg is fordultál!
- Ó nem, dehogy – mondja zavartan a férfi – csak hátranéztem, van-e máshol is büfé.
- Ah! – legyint a nő.
Odaérnek a pulthoz, ahol hosszú sor áll. Míg az asszony beáll a várakozók mögé a férfi előremegy megnézni a kínálatot. Dühösen fújtatva jön vissza:
- Állj ki a hülye sorból! – mordul rá a feleségére. – Másfél euró egy gombóc fagyi! Kizárt, hogy annyiért megvegyük! Ez pofátlan rablás!
- Béla, egyszer nyaralunk egy évben. Nehogy már két gombóc fagyit ne engedhessünk meg magunknak!
- Ez nem annak a kérdése, hogy megengedhetjük-e magunknak, hanem elvi kérdés! Az ember nem ad másfél eurót egy kurva gombóc fagyiért!
- Na, nekem most van elegem! – kiabál rá az asszony – Jobb lett volna, ha el se jövünk! Ez volt az utolsó, hogy én valaha is eljöttem veled nyaralni! Ezentúl otthon maradunk! Most pedig visszamegyek a szállásra, elosztom ketté a nyaralásra szánt pénzt és mindenki arra költi a saját részét, amire akarja!
Azzal nagy léptekkel elindul. A férj döbbenten nézi, aztán utána siet.
- Magdikám! Ne csináld már! Egyszer nyaralunk egy évben! Ne veszekedjünk már – éri utol lihegve.
A nő megpördül a tengelye körül, farkasszemet néz vele:
- Nekem Te itt ne Magdikámozz! Menj vissza a partra, csorgasd a nyálad a nők után, jelzem, az ingyen van! Én meg elmegyek, megnézem a hülye romokat, beülök egy vendéglőbe, megebédelek, utána eszem három gombóc fagyit és lehet, hogy még egy pohár bort is megiszom valahol! Na, Szia!
Azzal magára hagyja a férfit. A szállás felé menet folynak a könnyei. „Ó, mennyire tudtam! Sejtettem előre! Minden nyaralás ilyen. Az elmúlt tizenkét év minden egyes nyaralása pont ugyanilyen volt, csak más-más helyszíneken. Hát sosem tanulok belőle? Csak tudnám, mi üt minden egyes nyaraláskor Bélába?”
A férfi áll egy darabig a parton, aztán elindul a törölközők felé. „A francba! Minden áldott napot végiggürizek, annyit, hogy fussa a nyaralásra is, de az elmúlt tizenkét évben még sose volt egyetlen nyugodt nyaralásunk se! Én ezt egyáltalán nem értem. Mi baja lesz ilyenkor mindig az asszonynak?
